2015. február 21., szombat

In memoriam

         
           Szurtika    
          2013 (?)  -  2015.02.20   (04:21)


Napok óta nem jelentkeztem sem itt, sem a közösségi oldalamon. Ne haragudjatok, de most nincs kedvem a konyhában tevékenykedni, fotózni és írni sem ...  mert megint elveszítettünk egy "családtagot", aki fontos volt a számunkra.


Szurtit Balikával együtt 1 évvel ezelőtt fogadtuk magunkhoz a már meglévő hat cicánk mellé. Mindig megfogadjuk, hogy már több állatot nem veszünk magunkhoz, de nagy állatbarátok lévén, gyakorlatilag ez elkerülhetetlen. Valahogy minden alkalommal úgy van ez, hogy  jön a sorsszerű találkozás, ők kiválasztanak minket maguknak és aztán szép lassan belopóznak először a gondolatainkba, aztán az életünkbe is ...   


Szurti és Balika elválaszthatatlan párost alkottak, tavaly tavasszal hetekig a szomszéd padlásfeljáróján ücsörögtek, ott láttuk meg őket, olyanok voltak, mint két megszeppent, elárvult kisgyerek, el nem mozdultak egymás mellől és rajongva imádták egymást. Megsajnáltuk őket, enni adtunk nekik, gondoskodtunk róluk, míg végül annyira megszelídültek, hogy nálunk maradtak. Balikát tavaly nyáron elütötték a közeli bicikli úton, így Szurti egyedül maradt. Nagyon magányossá vált, többé nem volt maradása itthon, állandóan a környékbeli utcákon bolyongott, verekedős lett, sokszor napokig nem láttuk őt, de azért a hasa egy idő után mindig haza hozta. Rendkívül kommunikatív, olyan igazi kis dumafranci volt, sokszor még az idegenek is megmosolyogták a "beszédét", a csavargásai ellenére is nagyon ragaszkodott hozzánk, és százszorosan meghálált minden gondoskodást. Semmi előjele nem volt a betegségének. Néhány napja kicsit kevesebbet evett, tegnapelőtt pedig úgy jött haza, hogy szinte már jártányi ereje sem volt, csak vonszolta magát. Szaladtunk az orvoshoz, injekciót, infúziót kapott, azt mondták, hogy ki van hűlve és ki van száradva (?!). Tegnap hajnalban a kezelés ellenére összeomlott a keringése, a kezeim közt szállt el a drága kóbor lelke ...


Az elmúlt fél évben 5 cicánkat veszítettük el, volt amelyik eltűnt, a többit balesetek és betegségek által. Tudom, hogy nem lehetünk örökké mellettük, hogy óvjuk, védjük őket a bajtól, de ezek a veszteségek olyan leírhatatlanul fájdalmasak nekünk, akik imádjuk az állatainkat.




Csak bízni tudok benne, hogy Szurti és Balika mostmár újra együtt vannak és nagyon boldogok!




R.I.P



 

2015. február 16., hétfő

BAGHRIR - marokkói palacsinta
















Baghrir, avagy az ezerlyukú palacsinta egy észak-afrikai különlegesség. Könnyű, puha, búzadara alapú palacsinta. Rendkívül népszerű Marokkóban, Algériában és Tunéziában. Reggelire fogyasztják vagy késő délután. A különlegessége abban rejlik, hogy csak az egyik oldalát kell megsütni, a másik oldalán pedig szivacsos állagú, apró lyukacskák keletkeznek. A recept egyszerű és a kelesztési időt leszámítva gyorsan elkészíthető, mivel a hozzávalókat turmixgépben kell összeturmixolni, ez nagyban megkönnyíti a vele való munkát. Ízlésünknek megfelelően süthetjük hagyományos vagy kisebb, tenyérnyi méretűre is. Melegen, olvasztott vajas mézzel fogyasztva a legfinomabb. Egy bögre forró tea vagy egy jó kávé elengedhetetlen hozzá.  


Baghrir - marokkói palacsinta


Hozzávalók:
kb 10-12 db közepes méretű palacsintához


1 csésze =  2,5 dl

  • 1 csésze meleg tej
  • 1/2 csésze meleg víz
  • 1 csésze búzadara
  • 1/2 csésze liszt
  • 2 tojássárgája
  • 1,5 tk szárított élesztő
  • 1 csapott tk sütőpor
  • 3 ek cukor
  • 1/4 tk só

Elkészítése:

  1. A tejet és a vizet egy edénybe öntjük, megmelegítjük. (nem forraljuk!)
  2. A tejes-vizes keveréket beleöntjük a turmixgép poharába és a többi hozzávalóval - kivéve a sütőport és az élesztőt - 5 percig turmixoljuk, míg jó habos nem lesz. Állítólag ez a jó baghrir sikerének a titka. 
  3. Ekkor beleszórjuk a sütőport és az élesztőt és újból összeturmixoljuk. (ha esetleg túl sűrű lenne adjunk még hozzá folyadékot, olyan állagúnak kell lennie, mint a mi palacsintatésztánknak)
  4. A masszát egy nagy és mély tálba öntjük, tetejét lefedjük és meleg helyen 1 óra hosszát kelesztjük.
  5. Egy tapadásmentes serpenyőt megmelegítünk, a serpenyő közepére öntünk egy kis merőkanálnyit a masszából, kis lángon sütjük, szinte azonnal megjelennek a buborékok és lyukak a palacsinta felületén. Addig kell sütni, míg már nem látunk a massza felületén nyers tészta részeket.
  6. A palacsintát nem kell megfordítani, csak az egyik oldalát sütjük, zsiradék sem kell alá, nem fog leragadni.
  7. A kész palacsintákat melegen ne rakjuk egymásra, mert összeragadnak, várjuk meg, míg kicsit kihűlnek.
  8. Tálalhatjuk vajjal összeolvasztott mézzel, juharsziruppal, nutellával vagy lekvárral is.







2015. február 14., szombat

Csészekeksz Valentin napra













Ismét egy ünnep, mely Amerikából indult és világszerte ünneplik a szerelmesek. Van, aki tartja, van, aki nem, de egy kis figyelmesség az ünnep ellenére is jól esik a szeretteinknek. Én csak jelképesen szoktam megemlékezni róla, sütök-főzök valamit, ami beleillik a nap hangulatába. Még tavaly vásároltam ezt a kis szívecske formát, hogy milyen jól lesz majd meglepni a vendégeimet az ebéd után szervírozott kávénál. Aztán valahogy az egész elfelejtődött. A napokban akadt a kezembe újra a forma, így most legalább volt alkalmam kipróbálni. Csészére, bögrére lehet akasztani a vele készített kekszet. Maga a keksz egyszerű omlós vagy linzertészta, amibe most illatos narancshéj is került. Dobozba téve sokáig eláll, így minden nap tehetünk a kávéscsészénk szélére egy szívecskét, vidámabban fog indulni a napunk tőle.



Csészekeksz


Hozzávalók:
kb 65-70 db kekszhez


  • 30 dkg liszt
  • 15 dkg vaj vagy margarin
  • 5 dkg zsír
  • 10 dkg porcukor
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 1 nagy tojás sárgája
  • csipet só
  • 1 bio narancs reszelt héja


Elkészítése:

  1. A hideg vajat és a zsírt gyors mozdulatokkal összemorzsoljuk a liszttel, belekeverjük a sót és a cukrokat, majd a többi hozzávalóval omlós tésztát gyúrunk.
  2. Cipót formázunk belőle, folpackba csomagolva 1 óra hosszára a hűtőbe tesszük.
  3. Lisztezett felületen kb 3-4 mm vastagságúra nyújtjuk és a kiszúró formával kiszúrjuk a kekszeket.
  4. Sütőpapíros tepsibe tesszük, előmelegített 180C-os sütőben kb 10 perc alatt szép világosra sütjük.
  5. A tepsiben hagyjuk kicsit kihűlni, mert meleg állapotában törékeny a keksz. 
  6. A megsült kekszet kávés, teás csészére akasztjuk, úgy kínáljuk.







2015. február 3., kedd

Karaj vörösboros fűszeres mártással, vajas radiátor tésztával











A karaj a szárazabb húsfélék közé tartozik, éppen ezért, ha nem rántott hús készül belőle, akkor igyekszem valamilyen szósszal élvezetesebbé tenni. Ma valami "nívósabb" fogást gondoltam feltálalni, mert hát néha a szürke hétköznapokon is kellenek a különlegesebb falatok, a megszokottól eltérő ízek. Az itthon éppen fellelhető alapanyagokból kerekedett ki ez az ízben gazdag, selymesen szaftos fogás és olyannyira ízlett nekünk, hogy rögtön örökös tagságot kapott a kedvenc ételeink között. Köretnek radiátor tésztát készítettem hozzá, - ezen a néven kapható az üzletekben - ami nem csak nagyon mutatós, de a formája és a sok redő miatt jól be tudja szívni a mártást. Bármilyen más tészta is jó hozzá, de még egy kis finom összhangot ad az ételnek, ha tálalás előtt forró vajon átforgatjuk a tésztát. Pohárnyi vörösbort kínáljunk mellé!


Karaj vörösboros fűszeres mártással, vajas radiátor tésztával


Hozzávalók:


  • 60 dkg sertéskaraj 
  • 1,5 dl tejföl
  • 2 dkg vaj 
  • 1 dl vörösbor 
  • 2 ek olaj
  • 1 kk paradicsompüré 
  • 1 kk mustár
  • 1/2 citrom leve (vagy ízlés szerint) 
  • frissen őrölt bors
  • csipet cukor
  • liszt

köret:

  • 30 dkg radiátor tészta 
  • 2 dkg vaj (!)


Elkészítése:

  1. A sertéskaraj szeleteket enyhén kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, lisztbe mártjuk, kevés olajban ropogósra sütjük mindkét oldalát, kiszedve félretesszük.
  2. A visszamaradt zsiradékhoz hozzáadjuk a vajat, paradicsompürét, mustárt és vörösbort.   
  3. Csipet sóval, borssal, cukorral és citromlével ízesítjük, belekeverjük a tejfölt, összeforraljuk.
  4. Visszatesszük a húst, hagyjuk még egyszer jól összeforrni a mártással.   
  5. A tésztát lobogó sós vízben kifőzzük, leszűrjük, lecsepegtetjük és a felforrósított vajban megforgatjuk.
  6. A tésztát tálra halmozzuk, köré rakjuk a hússzeleteket és az egészet leöntjük a fűszeres mártással.
  7. Forrón tálaljuk. 








2015. február 2., hétfő

Tejszínes burgonyakrémleves tormás céklasalátával















Ázós-fázós időben gyakran főzök krémleveseket, mert gyors, változatos, melengető és tápláló éhségűzők. Szinte bármilyen zöldségféléből készíthetjük, még az olyan egyszerű hétköznapi hozzávalóból is, mint a burgonya. A krémleveseknél különösen fontos az ízek összhangja, mivel csak egy-két féle alapanyagból készülnek, így a levest a levesbetéttel koronázhatjuk meg igazán. Nálam ma egy borecetes, tormás céklasaláta került kipróbálásra, egyedi  ízélményt nyújtva. Aki idegenkedik a különlegesebb ízpárosításoktól, az süssön rá bacont vagy reszeljen rá füstölt sajtot, de sonkagombóccal, kolbász chipsszel vagy ropogós levesgyönggyel is nagyon finom.


Tejszínes burgonyakrémleves tormás céklasalátával


Hozzávalók:

  • 50 dkg burgonya
  • 1 vöröshagyma
  • 1 ek vaj
  • 1 babérlevél
  • 1,2 l víz (vagy zöldségalaplé)
  • 2 dl habtejszín
  • csipet őrölt fehér bors
  • csipet só
  • csipet szerecsendió (opcionális)

céklasaláta:

  • 10 dkg cékla
  • 5 dkg friss reszelt torma
  • 1 tk ecet
  • 1 tk borecet
  • 1 tk cukor

Elkészítése:

  1. A vajat felolvasztjuk, megfuttatjuk rajta a finomra vágott vöröshagymát, hozzáadjuk a babérlevelet, fűszereket és jól átpirítjuk rajta az apróra felkockázott burgonyát. 
  2. Felöntjük a vízzel, lassú tűzön puhára főzzük, időnként megkeverjük.
  3. Ha elkészült kidobjuk belőle a babérlevelet, botmixerrel pürésítjük.
  4. Tűzre visszatéve hozzáöntjük a tejszínt, összeforraljuk.
  5. A megmosott céklát és a friss tormát meghámozzuk. 
  6. A céklát vékony szeletekre vágjuk.
  7. Egy kisebb edénybe vizet teszünk, hozzáöntjük az ecetet és a céklát addig főzzük benne, míg megpuhul.
  8. Ha elkészült leszűrjük, vékonyan felcsíkozzuk és hozzákeverjük a frissen reszelt tormát. 
  9. Borecettel, sóval és cukorral ízesítjük, néhány percet állni hagyjuk.  
  10. Tálalásnál a tejszínes burgonyakrémlevesre halmozzuk a  lecsepegtetett céklasalátát.